Ha most,mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem :
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden -
Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!
Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra -
Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná : panaszkodjék, én hallgatom.
Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan -ketten az esti ég alatt -
Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánksugároz :
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.
Reményik Sándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése